1. foglalkozás - 2013.április

Résztvevők:  vezető, asszisztens, (egyelőre) 16 megoldást kereső lélek

Egy alkalom 10 óra. Maratoninak hangzik, de meglepő módon, s annak ellenére, hogy fáradtunk a nap végefelé, nagyon gyorsan elment a nap.

Ha csak a napirendi pontokat leírnám, már az sok lenne, de megpróbálom levésni, mert egy hónap múlva zicher, hogy a negyedére sem fogok emlékezni.

A délelőtt

10 órakor kezdődött a foglalkozás. Pár perccel 10 előtt érkezett majdnem mindenki, egyszerre tolongtunk a bejárat, a wc, a fogas, a csap környékén. Elkezdődött természetesen a csendes, udvarias rácsodálkozás a többiekre. A korosztály elég széles, de nem extrém. 11 nő és 5 férfi. Én a magam majd 40 évével a felső határt erősítem, de bemutatkozásnál még így is gondot okozott, hogy kimondjam - basszus, rá kell jönnöm, hogy ez a huszonakárhányéves feeling jobb lenne, ha elmúlna. Ideje tisztességes, középkorú nőnek viseltetnem. Ööööö...

Nostehát, naszóval. 

Terem, benne körben székek: ez olyasmi, amire számítani lehet. Lassan mindenki keresett magának egy szimpatikus helyet, a kicsit későn jövők természetesen a maradékon osztoztak. 

Ahogy körbenéztem, hálisten semmi extrém érzés nem fogott el: velem szemben pl. egy fiatalabb, kicsit izgága alkatú lány ült, aki oda-oda mosolygott rám, persze róla később kiderült, hogy neki kötelező elvégezni egy ilyen tanfolyamot, ezért végig higgadtabb is volt, mint mi, többiek. Jobbra tőle összekulcsolt kézzel, folyvást bólogatásra kész fejjel ült egy férfi: khaki ing, bézs nadrág, aminek a szára szélesen felhajtott volt, és ideges, imára kulcsolt kéz. Hollandiában volt egy hasonló kinézetű utastársam, amikor Amszterdamba mentem hétvégén busszal, a ruhája és a bólogatása is hasonló volt, és mindig félelmetesen gúvasztotta a szemét, és olykor-olykor kis sikolyokkal szakította meg a motyogását. Aztán a nap során a férfi jellemben emlékeztetett egy volt kollégámra, akit olyan nehéz volt kedvelni...nos, így lehet, hogy vele lesznek fenntartásaim. Meglátjuk, hogy alakul.

Elsőként, némi ficergés után bemutatkozott a vezető, és az asszisztens, majd megkértek minket, hogy röviden mi is számoljunk be magunkról. Hát, én nagyon röviden számoltam be magamról.

Miután ez megtörtént, némileg játékos formában gyakoroltuk a neveket, ilyesformán: pajkos péter, alkotó andi, guglizó gábor, gőgös gábor, zsizsegő zsolt, zsiráfos zsóka, zsémbes zsófi, szenvedélyes szilvi, nárcisz nóra, eredeti eszter, ...tünde, zebegényi zalán, éber éva, mókás m., gyökér gyöngyi, ??Bea. Éber Éva természetsen éberen figyelt, és hamargyorsan el is tudta sorolni a kikicsodát. Én még ébredeztem.

Majd kaptunk egy rakat sálat, amiből meg kellett formázni Magyarországot. Némileg a folyók új medret vájtak, és volt, aki kicsit szélesebb határokat szeretett volna szabni, de csak összeállt a térkép. Akkor, hogy már volt föld a lábunk alatt, mindenkinek oda kellett csattognia, ahonnan jött. Az ország erősen lejtett volna dél-kelet felé, mert meglepő módon onnan utaztak ide egy csomóan. Onnan, gondoltam??? Hát még Szentendrét is meggondolnám, nemhogy B-t!? 

Majd kérdés volt, hogy ki hol született, röppenjen át gyorsna oda, de ez minimális változást jelentett csak. Megkérdezték tőlünk, hogy pár szóban mondjuk el, hogy mit jelent nekünk az a város. Én azt mondtam, szeretlekismegnemis. Mintha mindennel így lennék.

Sál összeszed, új feladat.
Szét kellett válnunk aszerint, hogy ki menniyre ismerős ezen a pszichodráma területen, így létre is jött két csoport, akik zöldfülűek, és azok, akik repetáznak.
Természetesen ez új feladattal is járt: fogalmazzuk meg, hogy szerintünk miről szól a pszichodráma, és ezt adjuk elő csoportosan. A zöldfülűek kezdték fantasztikus bemutatójukat, engem jelöltek ki apának. Anya: gygy, gyerekek: pp, szsz, tt, a fiúgyerek nője: nn, anyainagyi: éé, apainagyi: ?. Lehet, hogy nem is voltunk többen? Valami nyüglődéssel vegyes ebédelés körüli történet zajlott, amit az addig csendben szemlélődő repeta-csoport értékelt. Majd csere, és ők egy nagyon profi pd a pd-ban előadással nyomultak. Fel is merült bennem a kérdés, hogy mit keresnek itt? Főleg a pampaliniruhás, az már nem is tudom hanyadszor újrázott. Talán így egy ideig "otthonra" talál? Fene tudja...

Ismét váltás, tegyük tisztába a viszonyokat címszóval: ki kinek az ismerőse, és milyen közel áll hozzá?

Ezt szemléltetni kellett azzal, hogy mennyire engeded szó szerint térben közel magadhoz az illetőt. A vidéki társaság mondanom sem kell, már most összevissza van gabalyodva, mindenki - ha más nem látásból - ismer mindenkit majdnem.

Ebéd előtt még arra volt idő, hogy pár szabályt tisztázzunk: diszkréció, titoktartás, a résztvevők egymással ne haverkodjanak csoporton kívül, illetve ne a vonaton tárgyalják meg a lelkibánatukat, szerelembe esni lehet, de akkor ez egyiknek távoznia kell.

Ebédszünet, olálálááá!

Rendetlen, időthúzó felnőttek vagyunk, na. Késtünk vagy tíz percet csoportilag a megbeszélt du-i kezdési időponthoz képest, melyről kulturált formában meg is kaptuk a véleményünket. Konklúzió: pisit, kakit, levegőzést, mikrózást tessék beosztani. Punktum.

Délután

Nah, ennek a feladatnak a hallatán már kirázott a hideg, erőt próbáltam gyűjteni, vártam a percet, mikor úgy érzem, hogy nem szőrös torokkal kell nekilátnom, de nem ment, a fenébe.

Feladat: gondolj valakire, aki meghatározó volt az életedben, és úgy beszélj magadról, az ő szemével. Állj a szék mögé, és mesélj.

Aput választottam. éreztem, ahogy a nem használt papírzsepi egyre mélyebbre megy a torkomban, alig kapok levegőt, próbálok másra fókuszálni, de már folyik a könnyem, amit egyelőre megpróbálok csupán pár pillacsapással elrejteni...de hát egyszer fel kell állni. Aztán krach: SzSzilvi feláll, anyukája szólal meg belőle, és elmeséli a történetem. A különbség  ugyan 10-12 év, és mintha náluk puhulna az anyja, de ordítóan hasonló gondolatok, érzések, gátak. Megint várnom kell pár embert.

Aztán mikor abban a hitben kezdek neki, hogy most menni fog, csak addig jutok: "Hogy azt hiszem, nekem is bőgnöm kell..." És érdemben egy mondatot sem tudok úgy elmondani, hogy ne vinnyognék közben a visszafojtott sírástól. Szuper. És közben 17-en bámulnak. Szuper.  A vezető jön segíteni, hogy majd beszél helyettem, de már menekülnék ettől a feladattól. Tök fáradtan ülök le.

Ki kiként szólalt meg:
pp. hugica
aa: anya (semmi sem jó az anyjának, fiút szeretett volna)
gugligábor: anya
gőgösgábor: anya (alkoholista apáról)
zsolt: anya
zsóka: apa (börtönőr apa, aki fiúsat nevelt)
zsófi : 10 éves húg (zsarnok hug, nem jönnek ki)
szilvi: anya (apa meghalt)
nóra: anya
eszter: apa (meghalt)
tünde: ikertestvér
zalán: anya (tutujgatott gyerek volt)
éva: férj (megcsalják egymást?)
én: apa
gyöngyi : anya (Gyurinak hívták, jesszusom!)
bea: apa (elvárásokkal teli, kb 5-6 évesen eltűnt, meghalt?)

Miután körben mindenki rászánta magát, hogy előadja, elhüppögje a történetét, fel kellett állni, és odacsatlakozni ahhoz, akinek a története a legjobban megfogott, csoportképet pedig rögzítette az asszisztens. Állítólag ez később még kell.

Megdöbbentem, hogy mennyien csatlakoztak rám, és érdekes volt hallani az indoklásokat.

Én Szilvihez álltam oda, hozzám állt: pp (megfogta a sztori..hmm, gőgá - mert ő is mókásapaóriás szeretne lenni, zsolt - együttérzett, zsófi -szintén, eszti, tündi - mert, hogy ő sem ismerte az apját??)

Végül megkérdezték, hogy na, jössz-e még?
Mindenki azt mondta, hogy elvileg jön. Gyöngyi nem kertelt, ő csak egyre előre tud tervezni.

Az interjú

Úgy néz ki, belevágok.

K., a B. anyukája indít, azaz szervezett egy pszichodráma csoportot. Azért mondom, hogy szervezett, mert ő egyelőre még csak asszisztensként vehet benne részt, és a csoportvezető az ő képzőmestere (-nője).

Első aktus: egy interjú, ami gyakorlatilag kölcsönös gusztálása a feleknek: ők engem mérnek fel, hogy nem vagyok-e pszichopata, én meg őket, hogy vajon jó kezekbe helyezem-e a lelkem.

Hoztam a formám. A fél interjút végighüppögtem, meg csakazértsesírok, de így viszont a taknyom folyik című eladással tarkítottam a bemutatkozóm. Apuról még mindig nem megy bőgés nélkül. Ez van, ezzel valamit tenni kell.

Összegzés: nekem tök szimpatikus volt a vezető, és nem zavart, hogy K. a "nyafogásom" fültanúja, így igent mondtam arra, hogy csatlakozni szeretnék, azzal a feltétellel, hogy megnézem magamnak az első foglalkozást, mert hátha mégsem, meg ki tudja milyen figurák lesznek még a csoportban stb stb.

És így jött el az első alkalom...